könyv
Eredeti ár: 3600 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Medio Kiadó
Megjelenés éve: 2021
Hamvas Béla Magia-szutra című munkája egész életművének egyik legkülönösebb írása, amelyben az emberi létnek a szabadsághoz vezető útját a létezés megismerés megvalósítás három ún. törvénye vagy axiómája mentén bontja ki: Teljes szabadság nem egyéb, mint mindent (az egész lét) szeretni, mindent megismerni, felismerni, tudni, látni (az ismerés törvénye), mindent megvalósítani, ami nem más, mint: mindenben a szeretetet, mint a világban levő abszolút aktivitást tökéletesen mozgósítani fogalmaz a műhöz írott egyik korai jegyzetében. Szándéka szerint írásával Hamvas Béla nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy hamis filozófiatörténetünk általános perspektívájával szemben főként Jakob Böhme és Franz von Baader nyomán az európai ember szellemtörténetének egy másik, elfeledett vonulatát a maga elevenségében idézze meg, s annak legfontosabb kérdéseit a modern gondolkodás által magára hagyott emberi életgyakorlatnak újra a középpontjába állítsa. Jóllehet a végleges megfogalmazást a kézirat datálása szerint 1950. október 219. között vetette papírra Szentendrén, a mű megírásának gondolata Hamvas Bélában már 1945 szeptemberében felmerült, néhány hónappal később, 1946 áprilisában pedig naplójában Realizáció címszó alatt a mű gondolati alapvetésének és szerkezetének számos részletét is kidolgozta. Az írás letisztázott gépirata nem maradt fenn. Jelen kiadás a műnek a Hamvas Béla hagyatékban található kézirata alapján készült. ..
Hamvas Béla TÁRSADALOMTUDOMÁNY IRODALTÖRT.NYELV Medio Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Medio Kiadó |
Év | 2021 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789639240902 |
Online ár | 2925 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 20% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |