Eredeti ár: 2900 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Hungarovox Bt.
Év: 2025
Szent meggyőződésünk ellenére igazság nem létezik. Vagy ha mégis, akkor annyi van belőle, ahányan élünk ezen a földgolyón. A saját igazságát mindenki alapos érvekkel alá tudja támasztani, tökéletesen meg tudja magyarázni, ugyanakkor mindez máshonnan nézve csalásnak, hazugságnak vagy agressziónak tűnhet, mivel más szempontokat veszünk figyelembe, ellentétes érdekek dominálnak. Abszolút igazságot csak a vallások hirdetnek, ezzel igyekeznek meggátolni az embereket a szabad döntéshozatalban, és próbálják mentesíteni őket a felelősségvállalás alól. Bizonyos – meglehetősen népes – réteg számára ez így nagyon kényelmes, ezáltal népszerű álláspont. Azért írom mindezt, mert amit ebben a könyvben megfogalmaztam, az kizárólag az én igazságom. Én így látom a világot, és így éltem meg bizonyos helyzeteket. Azok, akik ugyanezeket velem együtt megélték, talán egészen másképp vélekednének a leírtakról, s ez így teljesen rendben is van, így kerek egész. S végül azt gondolom, ha valaki mégis tud rezonálni a könyvemben megfogalmazottakkal, akkor az boldoggá tesz, mert azt üzeni számomra: Nem vagy egyedül! (Gaál Antal) ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Hungarovox Bt. |
Év | 2025 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789635342594 |
Online ár | 2610 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | % |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |